A tápkábelek az Ohm-törvényen és az elektromágneses indukció elvein alapulnak. Amikor egy tápkábel vezetőjének végein feszültséget kapcsolunk, elektromos áram jön létre a vezetőben-az Ohm-törvénynek megfelelően, I=U/R (ahol I az áramot, U a feszültséget, R pedig a vezető ellenállását)-ezáltal lehetővé teszi az elektromos energia átvitelét. Ezen átviteli folyamat során a vezető belső ellenállása Joule-melegítést hoz létre, amelyet a Q=I²Rt képlet definiál (ahol Q a hőenergia, t pedig az idő); következésképpen elengedhetetlen, hogy a vezető ellenállását a lehető legkisebbre csökkentsük az energiaveszteség csökkentése érdekében. A szigetelőréteg kulcsszerepet játszik azáltal, hogy elektromosan elszigeteli a vezetőt a külső környezettől, biztosítja, hogy az áram szigorúan a vezető útján haladjon, és megakadályozza az áramszivárgást. A szigetelőanyagot nagy elektromos ellenállás jellemzi, hatékonyan gátolja az áram kijutását a környező környezetbe.
Az árnyékoló réteg az elektromágneses indukció elveinek kihasználásával működik. Amikor a kábelt ingadozó külső elektromágneses térnek teszik ki, a Faraday-féle elektromágneses indukció törvénye azt írja elő, hogy az árnyékoló rétegen belül indukált áram keletkezik. Az indukált áram által keltett mágneses tér ellentétes a külső elektromágneses tér irányával, ezáltal semlegesíti azokat az interferenciákat, amelyeket a külső tér egyébként a kábelen belül folyó jelekre vagy áramokra gyakorolna. Ezzel egyidejűleg a kábel belsejében folyó áram által keltett elektromágneses mezőt az árnyékoló réteg egy meghatározott határon belülre korlátozza; ez megakadályozza az elektromágneses interferencia kibocsátását, amely megzavarhat más külső berendezéseket, ezáltal biztosítja az elektromos energia stabil és hatékony átvitelét a tápkábelen keresztül.
